2011. január 30., vasárnap

15.kérdés



A fenti kép egy múltszázadi, bécsi eredetű, de az Osztrák-Magyar Monarchia más városaiban is ismert, népszerű villásreggeli-ételt mutat. Ha valaki annak idején a vendéglőstől 11 óra tájban (nem "magasságában":) Tafelspiz-et rendelt, a fogadós, a pincér, a szakácsné mind tudta, mi a vendég óhaja. És tálalták is elébe íziben, hiszen a konyhán erre a terminusra már kishíján elkészült a marhahúsleves, aminek egyfajta "mellékes" jóindulatából ez az étel megszületett.

Mi ennek az ételnek a magyar neve? (Nem a tükörfordításra vagyok kíváncsi:)



Az egy-két szelet pirítósra kent forró, sóval, borssal, esetleg késhegynyi pirospaprikával meghintett velő pedig méltó kíséretet adott a rövid lén vajpuhára párolt marhafartőnek és a levesben megpárolódott zöldségeknek. A mai kor kákabélű emberei persze, ma már leginkább komplett ebédként fogyasztják ezt a kis délelőtti csemegét, legfeljebb némi krumplikörettel, amit a fejét csóváló szakácsné a lepirult tepsi aljából morgolódva kikapar. (És vannak olyanok, akiknek ez ízlik a legjobban!!! Micsoda világ?!)

5 megjegyzés:

  1. Hahóóóó, hol van innen a kommentem???:) Kibővítetted a bejegyzést és eltűnt, amit írtam!!!

    VálaszTörlés
  2. Kiscsillag, ha beírod kommentbe a megjegyzést, akkor a versenyzőknek túl könnyű lesz a dolga! De írtam egy e-mailt is :)

    VálaszTörlés
  3. És a versenyzők hová írhatnak?

    Nem tudtam, hogyan működik, talán mert nem olvastam el mindent eléggé aprólékosan.:P Mailt hová írtál, mert még nem jött sehová semmi.

    VálaszTörlés
  4. Az első bejegyzésnél írtam (Egy nagy játék csendben elindul...) hogy a válaszokat a gastrodamus19@gmail.com-ra kérem küldeni. Visszamenőleg is eleht, egyesével, vagy egyszerre az egészet, kinek hogy tetszik. :)
    Megnézem, hova kallódhatott el a mél :(

    VálaszTörlés
  5. Jött levél a kenyérrecepttel. Ez az egy volt? :) A következő kenyerünk akkor ez lesz!:)

    VálaszTörlés