Melyik város látképét ábrázolja a kép?
Hány főváros fekszik a Duna partján?
Ki volt az a nagy magyar államférfi, akiről elneveztek egy szintén kifli formájú süteményt? (nem a képen levőt!:)
2011. január 31., hétfő
19-21.kérdés
Melyik város látképét ábrázolja a kép?
Hány főváros fekszik a Duna partján?
Ki volt az a nagy magyar államférfi, akiről elneveztek egy szintén kifli formájú süteményt? (nem a képen levőt!:)
Szolgálati közlemény :) A játék szabályai
Kedveseim! Az "ismétlés a tudás anyja" mondás jegyében, leírom az újabb bekkukantók kedvéért :)
Bárki résztvehet, bármikor beszállhat, míg a verseny tart. Regisztrálni nem kell, se adatokat megadni, elég akár egy kérdésre válaszolni a gastrodamus19@gmail.com-ra (ne kommentre, mert azt a többi versenyző is olvassa!:), ezzel automatikusan beneveztél. Aktuális helyezésed láthatod a Verseny állása rovatban. A verseny díja a játék öröme, a szórakozás, a príma receptek, amit ki-ki megfőzhet családja, baráti köre örömére. Ha meg valami új ismerettel is gazdagodtatok, az kész haszon. Amint látjátok, nincs reklám, promóció, nem tukmál rátok senki semmi eladó portékát.
Játsszatok, szórakozzatok, hallgassatok zenét.
Akinek jó ötlete támad, vagy egy receptjét, fotóját szívesen megosztaná velünk, küldje el e-mailben.
Trendo, a szerkesztő
Bárki résztvehet, bármikor beszállhat, míg a verseny tart. Regisztrálni nem kell, se adatokat megadni, elég akár egy kérdésre válaszolni a gastrodamus19@gmail.com-ra (ne kommentre, mert azt a többi versenyző is olvassa!:), ezzel automatikusan beneveztél. Aktuális helyezésed láthatod a Verseny állása rovatban. A verseny díja a játék öröme, a szórakozás, a príma receptek, amit ki-ki megfőzhet családja, baráti köre örömére. Ha meg valami új ismerettel is gazdagodtatok, az kész haszon. Amint látjátok, nincs reklám, promóció, nem tukmál rátok senki semmi eladó portékát.
Játsszatok, szórakozzatok, hallgassatok zenét.
Akinek jó ötlete támad, vagy egy receptjét, fotóját szívesen megosztaná velünk, küldje el e-mailben.
Trendo, a szerkesztő
17.kérdés
Édes élet bécsi módra : SACHER tortája
A BÉCSI SACHER-SZAKÁCSKÖNYV RECEPTJE SZERINT
HOZZÁVALÓK: 13 dkg vaj, 11 dkg porcukor, 1 zacskó vaníliás cukor, 6 tojás, 13 dkg főzőcsokoládé, 13 dkg liszt, 20 dkg sárgabaracklekvár.
A bevonathoz: 20 dkg cukor, 1 dl víz, 15 dkg főzőcsokoládé.
A tésztához a megpuhított vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, majd fokozatosan hozzáadjuk a 6 tojássárgáját, valamint habverővel hozzákeverjük a megolvasztott, de már kihűlt csokoládét. A 6 tojás fehérjéből kemény habot verünk és óvatosan beleforgatjuk a tésztába. Végül ugyanolyan elővigyázatosan belekeverjük a lisztet is.
A tortaforma alját sütőpapírral kibéleljük, majd beletöltjük a tésztát. A tetejét elsimítjuk. Előmelegített, forró sütőbe téve közepes lángon sütjük. A sütés első 10 percében kisujjnyi rést hagyunk a sütő ajtaján, hogy a sütőből a gőz eltávozhasson. Ezt követően a sütő ajtaját becsukjuk, és a tésztát még kb. 1 órát sütjük tovább, mérsékelt lángon. (Akkor sült át eléggé, ha az ujjunk hegyével könnyedén megnyomva a tésztát, az rögtön visszanyeri alakját.) A tésztát formában hagyjuk kihűlni, majd késsel körül vágjuk és kiborítjuk a formából. A papírt lehúzzuk, a tortát két lapba vágjuk.
Az alsó lapot megkenjük a kissé felmelegített sárgabaracklekvárral, és ráillesztjük a felső lapot. Ezután bevonjuk a csokoládémázzal. Ez utóbbihoz a cukrot vízzel 56 percig forraljuk, majd félig kihűtjük. Eközben a csokoládét megolvasztjuk, és összekeverjük a már langyos cukorsziruppal. Addig keverjük, amíg sima, de sűrű és még folyékony marad. (Ha túl sűrűnek találjuk, hozzáönthetünk még egy kevés cukros vizet. Az öntet hőfoka pedig akkor jó, ha ajkunkhoz érintve azzal kb. azonos hőfokúnak érezzük: a túl meleg csokoládé nem lesz fényes.) Ezután a mázat rögtön a tortára öntjük, a tetejét és az oldalát késsel elsimítjuk. Tortatálra helyezzük, és néhány óráig "pihentetjük”, hogy az ízek jól összeérjenek.
A Sacher-tortát díszítés nélkül szokták az asztalra tenni. Minden szelet torta mellé 1-1 kanál cukrozatlan tejszínhabot tesznek a tányérra, és egy tálban külön is kínálnak hozzá habot, amiből mindenki tetszése szerint vehet.
Kinek ajánlotta fel receptjét Sacher, a kezdő cukrász?
16.kérdés
Akinek egy Tafelspitz nem tudta kellően csillapítani gyomra kívánságát, az persze rendelhetett mellé a helyi hentes kolbászkülönlegességéből is, melyhez a gondos szakácsné idejében nekiállt ízletes paradicsomszószt készíteni. Mikor a hagyma, a fokhagyma, a bazsalikom összeérett a serpenyőben és a készülő húsleves levével egy kicsit meg lett bíztatva, akkor eljött az ideje, hogy a kamrából előkerüljön a nyáron eltett házias, sűrű paradicsomlé, mellyel felöntve, majd kis idő után a közben gondosan megsütögetett kolbászokat is beleengedve, ez az egyszerű kis reggeli étek elkészülhessen. Már csak egy-két friss kiflit kellett elmajszolni hozzá (persze csak módjával, hiszen az ebédnek is helyet kellett hagyni) és egy jóféle zöld veltelíniből készül Kaiserspritzert vagy a helyi serfőzde büszkeségéből lengedni a torkon egy Krügellel, és már vissza lehetett térni a hivatalba, vagy szerkesztőségbe, Ferenc Józsek apostoli császár és király szigorú arcképe alá, melyet remélhetőleg nem szartak le a legyek. (Mert abból mindig baj van!)
A Svejk című halhatatlan műben kit tartóztatott le Bretschneider úr,a buzgó detektív, a császár arcképét ért példátlan inzultus okán?
2011. január 30., vasárnap
15.kérdés
A fenti kép egy múltszázadi, bécsi eredetű, de az Osztrák-Magyar Monarchia más városaiban is ismert, népszerű villásreggeli-ételt mutat. Ha valaki annak idején a vendéglőstől 11 óra tájban (nem "magasságában":) Tafelspiz-et rendelt, a fogadós, a pincér, a szakácsné mind tudta, mi a vendég óhaja. És tálalták is elébe íziben, hiszen a konyhán erre a terminusra már kishíján elkészült a marhahúsleves, aminek egyfajta "mellékes" jóindulatából ez az étel megszületett.
Mi ennek az ételnek a magyar neve? (Nem a tükörfordításra vagyok kíváncsi:)
Az egy-két szelet pirítósra kent forró, sóval, borssal, esetleg késhegynyi pirospaprikával meghintett velő pedig méltó kíséretet adott a rövid lén vajpuhára párolt marhafartőnek és a levesben megpárolódott zöldségeknek. A mai kor kákabélű emberei persze, ma már leginkább komplett ebédként fogyasztják ezt a kis délelőtti csemegét, legfeljebb némi krumplikörettel, amit a fejét csóváló szakácsné a lepirult tepsi aljából morgolódva kikapar. (És vannak olyanok, akiknek ez ízlik a legjobban!!! Micsoda világ?!)
Ez csak egy felvezető írás...
Kajuk Gyula: Régi idők emberei
- Vajon hol vannak azok a régi, tagbaszakadt, húsos férfiak? - tűnődött Galagonya egy novemberi délelőtt, mikor az egykedvű őszi idő még azzal se törődött, hogy reggel van-e, vagy már dél, a nap se sütött ki igazán, hanem helyette valami unott szürkeség telepedett rá a tájra és a piaci büfé körül csoportosuló cimborák kedélyállapotára egyaránt.
- Azok, akiknek vastag durábel bakancsa vagy bilgerli csizmája alatt csak úgy döngött, nyögött a föld! Akiknek az öreg Záborszky külön vasvázas kerti székeket csináltatott a Schweidel féle gyárban, nehogy mégegyszer megessen az a szégyen, amit aztán harminc éven át elborzadva mesélt egész Buda, hogy a vendég tekintélyes súlya alatt összerogyott az ülőalkalmatosság. Akiknek az evés még nem léha kicsapongás volt, hanem komor rituálé... Akik, miután akkurátusan nyakukba kötötték a hófehér damaszt asztalkendőt, úgy perdítették maguk elé a nagy, kerek fémtálcát, melyen egy egész párolt vadkanfej ékeskedett, hogy mindenki tudta, itt most élet-halál küzdelem következik. Az ösztövér, gyomorbajos kinézetű Solymossy úr, akinek már dédapja is fizetőpincér volt a híres Vadliba vendéglőben, szigorú tekintettel intette fokozott csendre a kuncogásra hajlamos kenyereslányt és a pikolófiúkat, akik aztán szinte lábujjhegyen hozták ki a dúsan habzó pilzenit a nagy ember egy kézmozdulatára.
Még a levelek hullása is megállt a bánatra hajló őszi kertben, mialatt a teraszon zajlott az étkezés. Csak a gondosan borotvaélesre fent kés nyomán szétváló cupákok halk reccsenése hallatszott ilyenkor, a vajpuhára párolt hússzeletek kéjes megadással, csendben váltak le a csontokról. Aztán a kiszemelt húsdarabról nagy körültekintéssel lenyesett, majd gondosan késhegynyi pirospaprikával meghintett, vagy csípős francia mustárba mártott falat úgy tűnt el a tágra nyitott szájban, mint mikor a halálra ítélt őskeresztényt az oroszlánok elé vetik az arénában.
- Hát igen! De hol is vannak az ilyen vendégekhez illő alázattal és kifinomult szaktudással közeledő vendéglősök? Eltűntek az évtizedek mindent egybemosó, minden régit elkoptató örvénylésében. Záborszky mester például, aki lövészmesteri rangot vívott ki magának a hajdan híres Nimród vadászkörben, mindig saját maga készítette az olyan illusztris törzsvendég számára a villásreggelit, aki ezt kiérdemelte. Még a vaddisznő fejhús mellé köretként szolgáló, soltvadkerti anyósa szőlejéből hozatott fejedelmi méretű, hófehér babból is maga főzte meg a stercet, amelyet némely vendég szeretett sajátkezűleg szétnyomkodni villával, hogy aztán a malomkerék méretű házikenyérből vágott szeletet megkenje vele. Dehát, mint mondtam, ezek az idők már régen elmúltak, kihaltak a bennük élő legendás emberek, vendéglősök, vendégek, asztaltársaságok egyaránt...
- No, nézzük, itt mit tudnánk enni? Se vesevelő, se egy tisztességes darab főtt fejhús nincsen? Jól van, adjon egy darab sült kolbászt, ha csak az van! És két szelet kenyeret... meg egy savanyú fröccsöt. Mit tegyünk? Ennek a kornak ez jutott.
De pizza vagy hamburgert még akkor se kéne, ha ingyen adnák... Inkább eszem egy jó fokhagymás lángost! Hmm. Ez a kolbász nem is rossz, ahhoz képest! Persze, közelébe se jön annak a csomboros, majorannásnak, amivel Gabó hugom kínált annak idején, a soproni Várkörön... vagy fenn a Lövérekben? Nem is tudom... de az úgyis más történet már.
- Vajon hol vannak azok a régi, tagbaszakadt, húsos férfiak? - tűnődött Galagonya egy novemberi délelőtt, mikor az egykedvű őszi idő még azzal se törődött, hogy reggel van-e, vagy már dél, a nap se sütött ki igazán, hanem helyette valami unott szürkeség telepedett rá a tájra és a piaci büfé körül csoportosuló cimborák kedélyállapotára egyaránt.
- Azok, akiknek vastag durábel bakancsa vagy bilgerli csizmája alatt csak úgy döngött, nyögött a föld! Akiknek az öreg Záborszky külön vasvázas kerti székeket csináltatott a Schweidel féle gyárban, nehogy mégegyszer megessen az a szégyen, amit aztán harminc éven át elborzadva mesélt egész Buda, hogy a vendég tekintélyes súlya alatt összerogyott az ülőalkalmatosság. Akiknek az evés még nem léha kicsapongás volt, hanem komor rituálé... Akik, miután akkurátusan nyakukba kötötték a hófehér damaszt asztalkendőt, úgy perdítették maguk elé a nagy, kerek fémtálcát, melyen egy egész párolt vadkanfej ékeskedett, hogy mindenki tudta, itt most élet-halál küzdelem következik. Az ösztövér, gyomorbajos kinézetű Solymossy úr, akinek már dédapja is fizetőpincér volt a híres Vadliba vendéglőben, szigorú tekintettel intette fokozott csendre a kuncogásra hajlamos kenyereslányt és a pikolófiúkat, akik aztán szinte lábujjhegyen hozták ki a dúsan habzó pilzenit a nagy ember egy kézmozdulatára.
Még a levelek hullása is megállt a bánatra hajló őszi kertben, mialatt a teraszon zajlott az étkezés. Csak a gondosan borotvaélesre fent kés nyomán szétváló cupákok halk reccsenése hallatszott ilyenkor, a vajpuhára párolt hússzeletek kéjes megadással, csendben váltak le a csontokról. Aztán a kiszemelt húsdarabról nagy körültekintéssel lenyesett, majd gondosan késhegynyi pirospaprikával meghintett, vagy csípős francia mustárba mártott falat úgy tűnt el a tágra nyitott szájban, mint mikor a halálra ítélt őskeresztényt az oroszlánok elé vetik az arénában.
- Hát igen! De hol is vannak az ilyen vendégekhez illő alázattal és kifinomult szaktudással közeledő vendéglősök? Eltűntek az évtizedek mindent egybemosó, minden régit elkoptató örvénylésében. Záborszky mester például, aki lövészmesteri rangot vívott ki magának a hajdan híres Nimród vadászkörben, mindig saját maga készítette az olyan illusztris törzsvendég számára a villásreggelit, aki ezt kiérdemelte. Még a vaddisznő fejhús mellé köretként szolgáló, soltvadkerti anyósa szőlejéből hozatott fejedelmi méretű, hófehér babból is maga főzte meg a stercet, amelyet némely vendég szeretett sajátkezűleg szétnyomkodni villával, hogy aztán a malomkerék méretű házikenyérből vágott szeletet megkenje vele. Dehát, mint mondtam, ezek az idők már régen elmúltak, kihaltak a bennük élő legendás emberek, vendéglősök, vendégek, asztaltársaságok egyaránt...
- No, nézzük, itt mit tudnánk enni? Se vesevelő, se egy tisztességes darab főtt fejhús nincsen? Jól van, adjon egy darab sült kolbászt, ha csak az van! És két szelet kenyeret... meg egy savanyú fröccsöt. Mit tegyünk? Ennek a kornak ez jutott.
De pizza vagy hamburgert még akkor se kéne, ha ingyen adnák... Inkább eszem egy jó fokhagymás lángost! Hmm. Ez a kolbász nem is rossz, ahhoz képest! Persze, közelébe se jön annak a csomboros, majorannásnak, amivel Gabó hugom kínált annak idején, a soproni Várkörön... vagy fenn a Lövérekben? Nem is tudom... de az úgyis más történet már.
11-12.kérdés
Ez a hal szerencsére nem honos a Dunában. Így nem fenyegeti az alábbi, 170 éves metszeten szereplő település lakóit sem.
Melyik település lehet ez? Kiről nevezték el műszaki egyetemét?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)